Tony Chang
Tony Chang 1972. április 3-án született Budapesten. (eredeti neve: Tolnai László)
A zenével 5 éves korában került kapcsolatba, amikor már a papa magnójával játszott.
Az iskolarádióban tanulta meg a hangtechnikai eszkozök működését.
17 éves korától különböző discokba járt gyakorolni műsor előtt, hogy professzionális dj legyen akár vinyl vagy cd lemezről legyen szó.
1990-ben megkapta élete első dj fizetését.
1999-ben Magyarországon megalapította saját rendezvényügynökségét a Best Of Party Service-t. 2003-ban karaoke céget indított: a Best Of Karaoke-t.
2006-ban megalakítja a Best Of Disco teamet, ami jelenleg hétről-hétre klubokban turnézik és nagy nemzetközi cégek exkluzív rendezvényein zenél. |

|
Kása István – Dj Squash
Kása István 1973. augusztus 10-én született Budapesten.
Gyerekkorában egész nap a lemezjátszót figyelte otthon és hallgatta a lemezeket.
14 éves korában megalakította rock zenekarát, amelyben 6 évig játszott dobosként.
A zenekar feloszlása után eladta dobfelszerelését és dj eszközöket kezdett vásárolni, amikkel iskolai bulikat szervezett.
Profi dj pályafutása 1998 nyarán indult a Balatonon.
A folytatásban fővárosi szórakozóhelyek következtek.
Ma klubok, rendezvények illetve esküvők házigazdájaként szerepel.
Minden zenei stílus megtalálható a lemezes táskáiban, ami egy jó bulihoz szükséges. |

|
Szűcs Viktor – Dj Wick Silver
Szűcs Viktor 1976. március 27-én született Budapesten.
A primary Schoolban kezett el a zenével foglalkozni az iskolai bulikon.
Először figyelte és tanulta szakmát, aztán ő maga szervezte a bulikat.
Rengeteg magyar zenei fesztiválon és klubok műsorában vett részt szervezőként és fellépőként egyaránt.
Az első komoly klub fellépése 1993-ban volt Budapesten.
Néhány nemzetközi sztár, akikkel együtt zenélt: Svenson (Be), Airbase (Swe), Armin Van Buuren (Nl), Markus Schulz (Usa).
Zenei stílusa...csak a legjobbak vegyesen :) |

|
Tulok Richárd – Dj Soviet
1981. február 19-én született Budapesten.
A zenével először 14 éves korában került kapcsolatba, amikor elkezdett disco clubokba járni.
Az iskolarádióban, és a kedvenc disco clubjában tanulta meg, a különféle hangtechnikai eszközök használatát és egyúttal elkezdett tanulni, hogy professzionális dj legyen.
18 éves korában tett dj vizsgát , és Dance Factory néven önálló partykat szervezett.
Ezután hangtechnikai vállalkozást alapított Favorit Sound néven, melynek fő tevékenysége a professzionális hang-fénytechnikai szolgáltatás.
2005-ben megnyitotta első zenés club-ját Budapesten, Déjà vu Music Club néven.
|

|
Ladányi Ferenc – Dj Ferry L
1974. szeptember 7-én született Budapesten.
6 éves volt, amikor megkapta első magnóját. Azóta gyűjti a zenéket a világ minden tájáról.
Az igényes zenéket szereti, igazi műértőnek számít.
Hangtechinkai eszközökön 1992 óta játszik.
Saját rádióműsora van Budapesten, a Radio Q-ban (Fm 99,5) DJ JUNCTION néven.
Lehetőséget ad fiatal, feltörekvő dj-nek, hogy bemutassák magukat, és saját stílusukat a rádióban.
Hangmérnök és hangtechnikus is egyben, így egyedül is képes dolgozni mivel minden szükséges háttértudása és gyakorlata is megvan hozzá.
1995-óta állandó házigazdája az egyik híres budapesti club-nak, a Piafnak. |

|